PANASZÜGYINTÉZÉS ÉS JOGÉRVÉNYESÍTÉSI LEHETŐSÉGEK
A fogyasztó a termékkel vagy az Eladó tevékenységével kapcsolatos
fogyasztói kifogásait az alábbi elérhetőségeken terjesztheti elő:
* Telefon: +36204626055
* Internet cím: https://www.neidhardtvendeghaz.hu/
* E-mail:info@neidhardtvendeghaz.hu
A fogyasztó szóban vagy írásban közölheti a vállalkozással a
panaszát, amely a vállalkozásnak, illetve a vállalkozás érdekében
vagy javára eljáró személynek az áru fogyasztók részére
történő forgalmazásával, illetve értékesítésével közvetlen
kapcsolatban álló magatartására, tevékenységére vagy
mulasztására vonatkozik.
A szóbeli panaszt a vállalkozás köteles azonnal megvizsgálni, és
szükség szerint orvosolni. Ha a fogyasztó a panasz kezelésével nem
ért egyet, vagy a panasz azonnali kivizsgálása nem lehetséges, a
vállalkozás a panaszról és az azzal kapcsolatos álláspontjáról
haladéktalanul köteles jegyzőkönyvet felvenni, és annak egy
másolati példányát személyesen közölt szóbeli panasz esetén
helyben a fogyasztónak átadni. Telefonon vagy egyéb elektronikus
hírközlési szolgáltatás felhasználásával közölt szóbeli
panasz esetén a fogyasztónak legkésőbb 30 napon belül – az
írásbeli panaszra adott válaszra vonatkozó előírásoknak
megfelelően – az érdemi válasszal egyidejűleg megküldeni.
Egyebekben pedig az írásbeli panaszra vonatkozóan az alábbiak
szerint köteles eljárni. Az írásbeli panaszt a vállalkozás – ha az
Európai Unió közvetlenül alkalmazandó jogi aktusa eltérően nem
rendelkezik – a beérkezését követően harminc napon belül köteles
írásban érdemben megválaszolni és intézkedni annak közlése
iránt. Ennél rövidebb határidőt jogszabály, hosszabb határidőt
törvény állapíthat meg. A panaszt elutasító álláspontját a
vállalkozás indokolni köteles. A telefonon vagy elektronikus
hírközlési szolgáltatás felhasználásával közölt szóbeli
panaszt a vállalkozás köteles egyedi azonosítószámmal ellátni.
A panaszról felvett jegyzőkönyvnek tartalmaznia kell az alábbiakat:
* a fogyasztó neve, lakcíme,
* a panasz előterjesztésének helye, ideje, módja,
* a fogyasztó panaszának részletes leírása, a fogyasztó által
bemutatott iratok, dokumentumok és egyéb bizonyítékok jegyzéke,
* a vállalkozás nyilatkozata a fogyasztó panaszával kapcsolatos
álláspontjáról, amennyiben a panasz azonnali kivizsgálása
lehetséges,
* a jegyzőkönyvet felvevő személy és – telefonon vagy egyéb
elektronikus hírközlési szolgáltatás felhasználásával közölt
szóbeli panasz kivételével – a fogyasztó aláírása,
* a jegyzőkönyv felvételének helye, ideje,
* telefonon vagy egyéb elektronikus hírközlési szolgáltatás
felhasználásával közölt szóbeli panasz esetén a panasz egyedi
azonosítószáma.
A vállalkozás a panaszról felvett jegyzőkönyvet és a válasz
másolati példányát öt évig köteles megőrizni, és azt az
ellenőrző hatóságoknak kérésükre bemutatni.
A panasz elutasítása esetén a vállalkozás köteles a fogyasztót
írásban tájékoztatni arról, hogy panaszával – annak jellege
szerint – mely hatóság vagy békéltető testület eljárását
kezdeményezheti. A tájékoztatásnak tartalmaznia kell továbbá az
illetékes hatóság, illetve a fogyasztó lakóhelye vagy
tartózkodási helye szerinti békéltető testület székhelyét,
telefonos és internetes elérhetőségét, valamint levelezési
címét. A tájékoztatásnak arra is ki kell terjednie, hogy a
vállalkozás a fogyasztói jogvita rendezése érdekében igénybe
veszi-e a békéltető testületi eljárást. Amennyiben az Eladó és a
fogyasztó között esetlegesen fennálló fogyasztói jogvita a
tárgyalások során nem rendeződik, az alábbi jogérvényesítési
lehetőségek állnak nyitva a fogyasztó számára:
FOGYASZTÓVÉDELMI ELJÁRÁS
Panasztétel a fogyasztóvédelmi hatóságoknál. Amennyiben a
fogyasztó fogyasztói jogainak megsértését észleli, jogosult
panasszal fordulni a lakóhelye szerint illetékes fogyasztóvédelmi
hatósághoz. A panasz elbírálását követően a hatóság dönt a
fogyasztóvédelmi eljárás lefolytatásáról. A fogyasztóvédelmi
elsőfokú hatósági feladatokat a fogyasztó lakóhelye szerint
illetékes fővárosi és megyei kormányhivatalok látják el, ezek
listája itt található: http://www.kormanyhivatal.hu/
BÍRÓSÁGI ELJÁRÁS
Ügyfél jogosult a fogyasztói jogvitából származó követelésének
bíróság előtti érvényesítésére polgári eljárás keretében a
Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény, valamint a
Polgári Perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény
rendelkezései szerint.
BÉKÉLTETŐ TESTÜLETI ELJÁRÁS
Tájékoztatjuk, hogy Ön velünk szemben fogyasztói panasszal élhet.
Amennyiben az Ön fogyasztói panaszát elutasítjuk, úgy Ön jogosult
az Ön lakóhelye vagy tartózkodási helye szerint illetékes
Békéltető Testülethez is fordulni: a békéltető testület
eljárása megindításának feltétele, hogy a fogyasztó az érintett
vállalkozással közvetlenül megkísérelje a vitás ügy
rendezését. Az eljárásra – a fogyasztó erre irányuló kérelme
alapján – az illetékes testület helyett a fogyasztó kérelmében
megjelölt békéltető testület illetékes.
A vállalkozást a békéltető testületi eljárásban
együttműködési kötelezettség terheli.
Ennek keretében fennáll a vállalkozásoknak a békéltető testület
felhívására történő válaszirat megküldési kötelezettsége,
továbbá kötelezettségként kerül rögzítésre a békéltető
testület előtti megjelenési kötelezettség („meghallgatáson
egyezség létrehozatalára feljogosított személy részvételének
biztosítása”).
Amennyiben a vállalkozás székhelye vagy telephelye nem a területileg
illetékes békéltető testületet működtető kamara szerinti
megyébe van bejegyezve, a vállalkozás együttműködési
kötelezettsége a fogyasztó igényének megfelelő írásbeli
egyezségkötés lehetőségének felajánlására terjed ki.
A fenti együttműködési kötelezettség megszegése esetén a
fogyasztóvédelmi hatóság rendelkezik hatáskörrel, amely alapján a
jogszabályváltozás következtében a vállalkozások jogsértő
magatartása esetén kötelező bírságkiszabás alkalmazandó,
bírságtól való eltekintésre nincs lehetőség. A
fogyasztóvédelemről szóló törvény mellett módosításra került
a kis- és középvállalkozásokról szóló törvény vonatkozó
rendelkezése is, így a kis- és középvállalkozások esetén sem
mellőzhető majd a bírság kiszabása.
A bírság mértéke kis- és középvállalkozások esetén 15 ezer
forinttól 500 ezer forintig terjedhet, míg a számviteli törvény
hatálya alá tartozó, 100 millió forintot meghaladó éves nettó
árbevétellel rendelkező, nem kis- és középvállalkozás esetén 15
ezer forinttól, a vállalkozás éves nettó árbevételének 5%-áig,
de legfeljebb 500 millió forintig terjedhet. A kötelező bírság
bevezetésével a jogalkotó a békéltető testületekkel való
együttműködés nyomatékosítását, illetve a vállalkozásoknak a
békéltető testületi eljárásban való aktív részvételének
biztosítását célozza.
A békéltető testület hatáskörébe tartozik a fogyasztói jogvita
bírósági eljáráson kívüli rendezése. A békéltető testület
feladata, hogy megkísérelje a fogyasztói jogvita rendezése
céljából egyezség létrehozását a felek között, ennek
eredménytelensége esetén az ügyben döntést hoz a fogyasztói jogok
egyszerű, gyors, hatékony és költségkímélő érvényesítésének
biztosítása érdekében. A békéltető testület a fogyasztó vagy a
vállalkozás kérésére tanácsot ad a fogyasztót megillető jogokkal
és a fogyasztót terhelő kötelezettségekkel kapcsolatban.
A békéltető testület eljárása a fogyasztó kérelmére indul. A
kérelmet a békéltető testület elnökéhez kell írásban
benyújtani: az írásbeliség követelményének levél, távirat,
távgépíró vagy telefax útján, továbbá bármely egyéb olyan
eszközzel is eleget lehet tenni, amely a címzett számára lehetővé
teszi a neki címzett adatoknak az adat céljának megfelelő ideig
történő tartós tárolását, és a tárolt adatok változatlan
formában és tartalommal történő megjelenítését.A kérelemnek
tartalmaznia kell
* a fogyasztó nevét, lakóhelyét vagy tartózkodási helyét,
* a fogyasztói jogvitával érintett vállalkozás nevét,
székhelyét vagy érintett telephelyét,
* ha a fogyasztó az illetékességet az illetékes békéltető
testület helyett kérelmezett testület megjelölését,
* a fogyasztó álláspontjának rövid leírását, az azt
alátámasztó tényeket és azok bizonyítékait,
* a fogyasztó nyilatkozatát arról, hogy a fogyasztó az érintett
vállalkozással közvetlenül megkísérelte a vitás ügy rendezését
* a fogyasztó nyilatkozatát arra nézve, hogy az ügyben más
békéltető testület eljárását nem kezdeményezte, közvetítői
eljárás nem indult, keresetlevél beadására, illetve fizetési
meghagyás kibocsátása iránti kérelemelőterjesztésére nem került
sor,
* a testület döntésére irányuló indítványt,
* a fogyasztó aláírását.
A kérelemhez csatolni kell azt az okiratot, illetve annak másolatát
(kivonatát), amelynek tartalmára a fogyasztó bizonyítékként
hivatkozik, így különösen a vállalkozás írásbeli nyilatkozatát
a panasz elutasításáról, ennek hiányában a fogyasztó
rendelkezésére álló egyéb írásos bizonyítékot az előírt
egyeztetés megkísérléséről.
Ha a fogyasztó meghatalmazott útján jár el, a kérelemhez csatolni
kell a meghatalmazást.
A Békéltető Testületekről bővebb információ itt érhető el:
http://www.bekeltetes.hu [1]
A területileg illetékes Békéltető Testületekről bővebb
információ itt érhető el:
https://bekeltetes.hu/index.ph
AZ EGYES TERÜLETILEG ILLETÉKES BÉKÉLTETŐ TESTÜLETEK
ELÉRHETŐSÉGEI:
Baranya Megyei Békéltető Testület
Cím: 7625 Pécs, Majorossy I. u. 36.
Telefonszám: 06-72-507-154
Fax: 06-72-507-152
E-mail: abeck@pbkik.hu; mbonyar@pbkik.huBács-Kiskun Megyei Békéltető
Testület
Cím: 6000 Kecskemét, Árpád krt. 4.
Telefonszám: 06-76-501-500; 06-76-501-525, 06-76-501-523
Fax: 06-76-501-538
E-mail: bekeltetes@bacsbekeltetes.hu; mariann.matyus@bkmkik.hu
Honlap: www.bacsbekeltetes.hu [2]
Békés Megyei Békéltető Testület
Cím: 5600 Békéscsaba, Penza ltp. 5.
Telefonszám: 06-66-324-976
Fax: 06-66-324-976
E-mail: eva.toth@bmkik.huBorsod-Abaúj-
Testület
Cím: 3525 Miskolc, Szentpáli u. 1.
Telefonszám:06-46-501-091;06-4
Fax: 06-46-501-099
E-mail: bekeltetes@bokik.hu
Budapesti Békéltető Testület
Cím: 1016 Budapest, Krisztina krt. 99. III. em. 310.
Telefonszám: 06-1-488-2131
Fax: 06-1-488-2186
E-mail: bekelteto.testulet@bkik.huCson
Testület
Cím: 6721 Szeged, Párizsi krt. 8-12.
Telefonszám: 06-62-554-250/118
Fax: 06-62-426-149
E-mail: bekelteto.testulet@csmkik.hu
Fejér Megyei Békéltető Testület
Cím: 8000 Székesfehérvár, Hosszúsétatér 4-6.
Telefonszám:06-22-510-310
Fax: 06-22-510-312
E-mail: fmkik@fmkik.huGyőr-Moson-Sopro
Cím: 9021 Győr, Szent István út 10/a.
Telefonszám: 06-96-520-217
Fax: 06-96-520-218
E-mail: bekeltetotestulet@gymskik.hu
Hajdú-Bihar Megyei Békéltető Testület
Cím: 4025 Debrecen, Vörösmarty u. 13-15.
Telefonszám: 06-52-500-710
Fax: 06-52-500-720
E-mail: korosi.vanda@hbkik.huHeves Megyei Békéltető Testület
Cím: 3300 Eger, Faiskola út 15.
Telefonszám: 06-36-429-612
Fax: 06-36-323-615
E-mail: hkik@hkik.hu
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Békéltető Testület
Cím: 5000 Szolnok, Verseghy park 8. III. emelet 305-306.
Telefonszám: 06-56-510-621, 06-20-373-2570
Fax: 06-56-510-628
E-mail: bekeltetotestulet@jnszmkik.huK
Békéltető Testület
Cím: 2800 Tatabánya, Fő tér 36.
Telefonszám: 06-34-513-027
Fax: 06-34-316-259
E-mail: szilvi@kemkik.hu
Nógrád Megyei Békéltető Testület
Cím: 3100 Salgótarján, Alkotmány út 9/A.
Telefonszám: 06-32-520-860
Fax: 06-32-520-862
E-mail: nkik@nkik.huPest Megyei Békéltető Testület
Cím: 1119 Budapest, Etele út 59-61. II. emelet 240.
Levelezési cím: 1364 Budapest, Pf.: 81
Telefonszám: 06-1-269-0703
Fax: 06-1-474-7921
E-mail: pmbekelteto@pmkik.hu
Somogy Megyei Békéltető Testület
Cím: 7400 Kaposvár, Anna u.6.
Telefonszám: 06-82-501-026
Fax: 06-82-501-046
E-mail: skik@skik.huSzabolcs-Szatmár-B
Testület
Cím: 4400 Nyíregyháza, Széchenyi u. 2.
Telefonszám: 06-42-311-544
Fax: 06-42-311-750
E-mail: bekelteto@szabkam.hu
Tolna Megyei Békéltető Testület
Cím: 7100 Szekszárd, Arany J. u. 23-25. III. emelet
Telefonszám: 06-74-411-661
Fax: 06-74-411-456
E-mail: kamara@tmkik.huVas Megyei Békéltető Testület
Cím: 9700 Szombathely, Honvéd tér 2.
Telefonszám: 06-94-312-356
Fax: 06-94-316-936
E-mail: vmkik@vmkik.hu
Veszprém Megyei Békéltető Testület
Cím: 8200 Veszprém, Radnóti tér 1. földszint 116.
Telefonszám: 06-88-429-008
Fax: 06-88-412-150
E-mail: bekelteto@veszpremikamara.huZa
Cím: 8900 Zalaegerszeg, Petőfi u. 24.
Telefonszám: 06-92-550-513
Fax: 06-92-550-525
E-mail: zmbekelteto@zmkik.hu
ONLINE VITARENDEZÉSI PLATFORM
Az Európai Bizottság létrehozott egy honlapot, amelybe a fogyasztók
beregisztrálhatnak, így ezen keresztül lehetőségük nyílik arra,
hogy online vásárláshoz kapcsolódó jogvitáikat ezen keresztül
rendezzék egy kérelem kitöltésével, elkerülve a bírósági
eljárást. Így a fogyasztók tudják érvényesíteni jogaikat
anélkül, hogy például a távolság meggátolná őket ebben.
Ha Ön panaszt kíván tenni egy, az interneten vásárolt termékkel
vagy szolgáltatással kapcsolatban, és nem akar feltétlenül
bírósághoz fordulni, igénybe veheti az online vitarendezés
eszközét.
A portálon Ön és a kereskedő, akivel szemben panasszal élt,
közösen kiválaszthatják a panasz kezelésével megbízni kívánt
vitarendezési testületet.
Az online vitarendezési platform itt érhető el:
https://webgate.ec.europa.eu/o